Magamról

Fazekasnak lenni csodálatos dolog, ahogy az agyag formálódik a kezemben, utat tör magának az ujjaim között és alakot ölt, semmihez sem hasonlítható. Talán csak Isten érezhette ezt mikor sárból meggyúrta az első embert, Ádámot. Az alkotást a négy őselem is segíti, a földet a víz segítségével formázzuk, a levegőn szárítjuk, tűzben kiégetjük. A többi már csak tehetség és szorgalom kérdése.

Mióta vonzódom a mesterség iránt, nem tudom, de azt tudom, hogy hosszú rögös út vezetett a saját műhelyig. Kisiskolás koromban költöztünk Csákvárra szüleimmel, mert mindketten onnan származnak, így gyerekkorom nagy részét már ott töltöttem. Talán már akkor a gondolataimba férkőzött, hogy fazekas legyek, mert mint mondják, Csákváron a levegőben van az agyag szaga. (1833-ban 193 mester dolgozott a faluban.)
Általános iskolában kerámia szakkörre jártam, amit imádtam és már tudtam, hogy agyaggal akarok foglalkozni, de az élet egész más irányba sodort. Többször éreztem a vágyat, hogy sárból alkossak, de ez még váratott magára. 25 évesen aztán kipróbáltam és bizonyossá vált számomra, hogy fazekas akarok lenni. Sok akadályt kellett leküzdenem, mire 1997-ben végre sikeresen levizsgáztam a fazekas mesterségből. 2004 óta – kedves családom közreműködésével és támogatásával – a saját műhelyemben alkotok. Az edényeim hagyományos, részben csákvári forma- és minta világot képviselnek, a turáni motívumokat pedig saját elképzeléseimmel ötvözöm belegyúrva a szívem, lelkem, hogy aki hazaviszi maga is része lehessen a csodának.